Vissza az elejére
>>>
Nagyon nagy tisztelettel
és köszönettel vettem a gyors és tökéletes segítséget
ill."kiszolgálást". Köszönet a bizalomért, a pontos
szakszerű anyagokat rendben megkaptam és kezdhetem az
adaptálást. Az ellenértéket a jövő héten utalom. A
szenzációs ügyfélorientált kiszolgálásért köszönetem
fejezem ki, bár sokan lennénk ilyen gondolkodásúak.
Mégegyszer köszönet a bizalomért.
Üdvözlettel: Szulimán Ákos
Eddig nem voltak ismertek számomra az
Általatok készített - a Könyvelők ill. ezen a
területen dolgozó Kollégák és Kolléganők munkáját
jelentősen megkönnyítő - termékek.
Két napig "görcsöltem", hogy milyen módon tudom
kikalkulálni a következőket:
- ha most kénytelen egy cég a létszámot
csökkenteni (a visszaesett megrendelései
miatt),
- de az átlagos statisztikai létszámot viszont
tartania kell egy kapott támogatás miatt,
- akkor mikor kell és mennyivel visszapótolnia
létszámot, hogy a támogatást ne kelljen
visszafizetni.
Küzdelmeim közepette az internetthez
fordultam: "Talán szerencsém lesz és találok
segítséget!" Bevallom, nem igazán bíztam benne!
És.... "láss csodát"', ráakadtam a "cégiránytű"-re!
Ezzel a statisztikai kalkulátorral több variációt is
el tudtam készíteni szinte percek alatt. Igen-igen
hálás vagyok! Köszönöm!
Ezen felvillanyozódva kezdtem el nézegetni a
többi termékeiteket is. Az árak nagyon vonzóak!
Mindjárt meg is rendeltem a "Beszámoló mintatár"-at
is. Ezt még nem volt időm kipróbálni - csak
belekukkantottam -, de meglepett az a precíz leírás,
amit a használatához kaptam Tőletek.
Köszönöm a segítséget. Baráti üdvözlettel:
Szekeres Lászlóné
Honlapjuk nagyon sok a
napi munkához szükséges iratmintát és programocskát
tartalmaz, amelyek megszerkesztése néha több időt
vesz igénybe egy könyvelő, könyvizsgálói munka során,
mint magának az ügyletnek a létrejötte és könyvelése.
Honlapjukat csak ajánlani tudom minden ismerősömnek,
akikkel sokszor egymást keresgetjük, kinek milyen
mintája van, amikor sürgőssé vagy aktuálissá válik
egy-egy esemény dokumentálása.
Üdvözlettel és köszönettel: Igazi Tünde
Nem találok szavakat erre a mai világban egyre
fogyatkozó bizalomra, melyet részedről (részetekről)
tapasztaltam. Alig hittem a szememnek, mikor
megláttam, hogy még kifizetése előtt elküldtétek a
kalkulátort.
Üdvözlettel: Bodorné Ilona
Köszönöm szépen a
bérkalkulátort! Nagyon nehéz lenne a munkám, ha Ti
nem lennétek!
Jó munkát és szép napot!
Üdvözlettel, Huszti Edit
Köszönöm a gyors
választ, reggel utalom a pénzt, ami azt jelenti,hogy
délben már a számlátokon lehet! Remek, jólsikerült az
oldalatok, fogom ajánlani könyvelő és vállalkozó
ismerőseimnek. Én csak ma "találkoztam" veletek, de
máris itt ragadtam,már vagy két órája. Sajnálom,hogy
eddig nem találtalak benneteket. Mostantól hűséges
olvasótok leszek!
Üdv. vándorrózsa
Köszönöm, hogy
letölthettem a taggyűlési jegyzőkönyv mintátokat.
Minden elismerésem a tietek ezzel kapcsolatban. Igazi
profi munka. Kiemelném azt először is, hogy nem csak
egy egyszerű minta, hanem van hozzá segítő szöveg
külön és benne pedig magyarázó ikonok. Ezen pozitív
értelemben egészen meglepődtem. Mivel maga a minta
már alapjában jó, korrekt, minden benne van aminek
benne kell lenni, több változatos és könnyű kezelni
ugyanakkor az ikonok az ilyen homályos és hiányos
ismeretekkel rendelkezőket segítik a törvényi illetve
egyáltalán az üggyel kapcsolatos tisztánlátásban,
mint amilyen például én vagyok.
Köszönöm még
egyszer,.hogy kipróbálhattam és megkönnyíthettem a
munkámat vele.
Látom az
oldalatok, melyet eddig még nem ismertem, nagyon
gazdag tartalmú, majd ezután
böngészgetem.
Jó pihenést a hétvégére,
üdvözlettel:Tibor.
Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy ilyen
hamar segítségemre siettetek. Erre nem is
számítottam. Rendkívül örülök, hogy az interneten
való "keresgélésem" során ráakadtam a honlapotokra.
Ezután ugy érzem minden nap fel fogom keresni, mivel
ilyen hasznos, sok segítséget adó honlappal még nem
találkoztam. További munkátokhoz sok sikert kívánok.
Tisztelettel Orosz Béláné
Megkaptam az "Afa
arányosítás kalkulátort". A munkámat teljes mértékben
megkönnyíti. Nem kis energia befektetésbe került a
pontos arányosítás kiszámolása a cég számára. Örülök,
hogy az interneten való kutatásaim során rátaláltam
az oldalatokra, mert sok információt találok a cégem
naprakész nyilvántartásában és könyvelésének pontos
végrehajtásában.
További jó munkát és szép napot kívánok Neked és
csapatodnak!
Üdvüzlettel: Vörös
Gabriella
Köszönöm a beszámoló
mintatárat, már utalom is az összeget. Nagyon rendes
Tőled, hogy ilyen hamar válaszolsz és ilyen
segítőkész vagy. Ezt a hozzáállást nemsok cégtől
kapjuk meg. Nem is csoda, hogy hamar új és hűséges
ügyfelekre találsz engem is
beleértve.
Mégegyszer köszönöm,
Erika.
Köszönöm, ezt a
kalkulátort is szuper gyorsasággal megkaptam, s
azonnal kipróbáltam. Teszteltem, s azonnal egy
pályázati anyaghoz produkáltam is a kért a
statisztikai átlagos állományt.
Herbert Károlyné Ferling PR Kft.
Pécs
Megkaptam a Pénzkezelési Szabályzatot, eddig
még nem volt időm behatóan tanulmányozni, csak
átolvasgattam, de így első ránézésre nagyon profinak
tűnik!!!! Gratula érte!!
A másik pedig a hihetetlen rugalmas, gyors
ügyintézésetek, amiért külön köszönet. Valószínűleg a
többi ajánlott doksit is megrendelem, de most egy
kicsit el vagyok havazva, így arra egy kicsit később
kerül sor. Pénz még ma intézem, és még egyszer köszi:
üdv: Bonyhárdné Zsuzsa
Csak
megelégedéssel tudok beszélni a kalkulátor
programról, fantasztikus segítség volt, semmi perc
alatt kiszámolható vele a kért adat, persze ha már az
alapadatok készek.Köszönet érte. Üdv.
Irén
Nagyon köszönöm a késedelmi kamat számítással
kapcsolatos segítséget, tökéletes a forma és a
számítás, amit kér a bíróság.
Üdvözlettel István
Megkaptam
mindkét szabályzatot és belepillantottam. Nagyon
szépen kidolgozott, komplex anyag, amire büszke
lehetsz.
Az egész honlapot nagyon jó ötletnek tartom és várom,
hogy időm legyen és böngészni tudjak benne. Remélem
nagyon nagy segítségemre lesz a
jövőben.
Azt sajnálom, hogy a költségvetési gazdálkodásban -
mivel én abban dolgozom - mikor lehet ilyen minőségi
szolgáltatást kapni majd.
Üdv, Dénes Erzsébet Gyopár
Megláttam oldalatokon a Beszámoló mintatárat.
Megtetszett, amit írtatok róla, ezért kitöltöttem a
megrendelő lapot és megnyomtam a "Kérem a beszámoló
mintatárat" gombot. Nemsokára érkezett egy
visszaigazoló üzenet, amelyben arról is olvashattam,
hogy sürgős esetekben vegyük fel veletek a
kapcsolatot. Az interneten keresztül elindítottam az
átutalást, majd bemásoltam a levelezőmbe az utalás
bizonylatát és elküldtem, azzal az SOS megjegyzéssel,
hogy ha lehetséges, akkor én szeretném ezt azonnal
megkapni. Néhány percen belül már a számítógépemen
volt a mintatár. Azonnal nekifogtam feltölteni a
főkönyvből az adatokat. Estefelé járt már. Egy fél
órám ráment a beszámoló mintatárral való
ismerkedésre. Aztán felgyorsultak az események. A
leltárívek gyors egymásutánban elkészültek.
Megtapasztalhattam, hogy a leltárral párhuzamosan a
mérleg is elkészül. Bár fáradt voltam, mégis úgy
döntöttem, hogy az értékcsökkenési táblát és az
eredmény kimutatást még kitöltöm. A számomra "nem
szeretem munka", a kiegészítő melléklet összeállítása
marad holnapra.
Másnap, amikor a folytatáshoz leültem a
számítógép elé és megnyitottam a kiegészítő melléklet
munkalapot, nem hittem a szememnek!
A kiegészítő melléklet gyakorlatilag készen
állt!
Köszönöm nektek!Üdv. Anikó
Délben
kaptuk meg e-mailben a Beszámoló mintatáratokat. A
munkaidő végére elkészült a beszámolónk. Valóban nagy
segítséget jelentett. Arra is rá kellett jöjjünk,
hogy az előző éveink beszámolói hagynak maguk után
némi kívánnivalót...Legyen további szép
napod!
Marcsi
Köszönöm a jegyzőkönyvmintát, már fel is
használtam és a vélemény az, hogy nagyon
körültekintő, alapos.Nekem is volt már
mintám, de ebben sokkal több minden szerepelt, amire
én mindig nem gondoltam.Szinte szószerint
fel tudtam használni.Mégegyszer
köszönöm.További jó munkát
kívánok.
Üdvözlettel Kiss Katalin.
Holnap kell
leadnom egy céget, ahol arányosítással vonunk le
ÁFÁ-t. Ellenőrizni szeretném a saját számításaimat,
kérem ha nem gond, küldd el e-mailben a kalkulátort
még ma. Az utálást holnapra fogod megkapni, lásd a
részleteket alább.
Köszönettel, Anita
Megkaptam a dokumentumot. Köszönöm a
fáradozásaidat, és a kedves, közvetlen
hangvételt.
Üdv:Daubek Györgyné
Köszönöm
a kalkulátort, megvagyok vele elégedve, használata
egyértelmű, és könnyű.További jó munkát és
sok sikert kívánok
Üdvözlettel, Evelin
Köszönettel megkaptam az "adófeltöltés
kalkulátor"-t, nagyon gyorsak vagytok és ezt nagyra
értékelem! Holnap reggel intézem az átutalást.
Baráti üdvözlettel:Urbán László
Nagyon megörültem
a kalkulátorotoknak. Én magam is készítettem
hasonlót, de a Tiétek kontrolul szolgált, hogy jól
számoltam az intézményi adatainkat. Az általatok
készített kalkulátor nagyon profi, azt használom a
továbbiakban.
Üdvözlettel: Botos
Mónika
Szeretném megköszönni az év folyamán küldött
hírleveleket, önzetlen segítségeket. A hírlevél végén
leírt kedves verset. S kívánok eredményekben gazdag,
Áldott, Boldog Új Évet neked, s
kollegáidnak.
Üdvözlettel: Lászlóné Zsuzsa
Köszönöm
szépen megkaptam a Statisztikai kalkulátort.
Kipróbáltam mindkettőt és Nagyon jónak találtam őket!
Éves statisztikák készítéséhez az első nagyszerűen
használható, de a gyakorlati megközelítésben
leginkább a gyors kalkulátor alkalmazását tartom
hasznosnak a szabadon megadható időszakok
miatt.Sok sikert kívánok a további
fejlesztéshez!
Üdv.: Váradi Miklós
Sziasztok! Nagyon köszönöm szépen a gyors,
korrekt intézkedéseteket. Még egyszer nagyon
köszönöm.
Lavner Jenő
Köszönöm mind az
osztalék, mind a bérkalkulátort, megkaptam. Nagy
segítségemre van, minekután rendszerint csak nettó
béreket kapok adatként, s ebből kellene visszafele
számolnom. Evvel a programmal könnyedén meg tudom
rövid időn belül, s pontosan adni a választ. Külön
köszönöm, hogy az előző év alapján kérés nélkül
eljuttattad a programokat.Rövid időn belül
utalom a frissítési díjat.
Köszönettel: László Árpádné
Megkaptam a Pénzkezelési szabályzat módosított
változat frissítését.Köszönöm. Ahogy írod a
frissítésnek nincs kötelező díja, de én mégis
szeretnék hozzájárulni a fejlesztések
finanszírozásához. A megküldött Pénzkezelési
szabályzatról kértél véleményt: szakmailag nagyon jó
minden benne van ami a Számviteli törvény és az ART
szabályai szerint benne kell lenni. Nagyon sokat
segít nekünk könyvelőknek, mert így megkönnyíti
munkánkat ami sajnos egyre nehezebb. Nagyon köszönöm
TE ÉS SEGÍTŐID FANTASZTIKUS EMBERI HOZZÁÁLLÁSÁT.
Továbbiakban is igényt tartok minden
fejlesztésetekre, és a HÍRLEVELEKET SZERETETTEL VÁROM
! MUNKÁTOKHOZ KÍVÁNOK ERŐT JÓ EGÉSZSÉGET! Szép napot,
szép hétvégét kívánok.
Maradok tisztelettel: Szász Pálné.
Megkaptam a
Statisztikai kalkulátort, nagyon szépen köszönöm.
Használtam ill. a gyors kalkulátort próbáltam ki.
Azért volt rá szükségem, mert a rehabilitációs
hozzájáruláshoz a létszám kiszámításánál volt
gondunk. Én a főt felkerekítettem egész számra, a
kolléganőm, meg tizedesre számolta. A Ti
segítségetekkel meg tudtam győzni, hogy hogy kell
számolni.Mégegyszer köszönöm.
Üdvözlettel: Bné Gabi
Gratulálok ahhoz, amit küldtetek nekem.
Statisztikai átlagos állományi létszám. Sokszor kell
használni, és ez a kis számítási segédlet igen
megkönnyíti nekünk, könyvelőknek a dolgot. Mindenki
azt hiszi, hogy a könyvelőnek mindenhez kell értenie,
pedig hát miért kellene mondjuk a munkaügyi
statisztika ( gyakorlatilag egy önálló diszciplina )
finomságaihoz is érteni.
Köszönöm még egyszer ! Üdv : Folkmayer Tibor
Köszönöm a
tegező viszonyt, sokkal könnyebb, személyesebb a
kérdés-válasz. Köszönöm nektek, hogy lehetővé
teszitek bizonyos információk ingyenes illetve szinte
jelképes összegű megszerzését, táblázatok,
nyomtatványok használatát. Biztos vannak hasonlóak
hozzám, akik csak könyvelői végzettséggel, egy kisebb
közösség adminisztratív feladatait látják el és sokat
jelent nekünk az ilyen szolgáltatás. Elég sok
változás van és napra készen lenni hát ember legyen a
talpán.
Üdv: Judit
Vissza az oldal elejére
>>>
|